Ülök az ATOMKI-ban (AtommagKutató Intézet, Debrecen), és blogolok. Azoknak, akik nem tudjak, hogy miert utaztam Nemetorszagba:
Szóval úgy egy hónapja értesítettek telefonon, hogy mégis kinéz ez az állás az ATOMKI-nál, (ahol most egyébiránt kb 40 fok van, Celsiusban - még jó, hogy nem Kelvinben :) ) és, hogy másnap ugyan utaznék-e Debrecenbe, állásinterúra... őőő... izé... derült égből atombomba... aztán persze igent mondtam. Miért ne? Atomfizikus még úgyse voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom csinálni életem végéig, de érdekesnek tűnik. A munkáról annyit, hogy az új fúziós erőmű, az ITER üzemanyagciklusának ellenőrző, analitikai rendszerét fogom optimalizálni. Persze Úniós fizetésért. Már csak ezért is megéri. Aztán, ha beleszeretek, akár az erőműben is dolgozhatok majd. Meglátjuk.
Az állásinterjú videobeszélgetés formájában zajlott, mert a munka egy része Karlsruhe-ben (Németország, Baden-Württemberg tartomány) lesz majd, és az ottaniakkal kellett beszélgetnem, angolul, fizikáról. Nem volt semmi. Olyan ideges voltam, még az interjú után is, hogy nem tudtam enni. Szó szerint megakadt a falat a torkomon. De aztán végül felvettek. Még most sem hiszem el.
Asszem kezdek hinni benne, amit egy könyvben olvastam: az ember életét két dolog változtathatja meg: a boldogság (felfedezed, hogy boldogság is létezik, és ezért törekedsz rá) és a boldogtalanság (olyan szar a helyzet, hogy már bármi jobb, mint az, ami most van). Nálam ez utóbbi jött be.
